Ma reggel eleg nehez volt felkelnem. Amikor nyujtani kezdtem, a combom, terdem, vadlim nagyon huzodott, szurt minden nyujto mozdulat. Komolyan azt hittem, hogy a mai napot nem fogom kibirni. Felvettem a cipom, nyomta a butykom. na, ekkor mar szinte biztos voltam benne, hogy ez nem fog menni. Leragasztottam a butykom specko sebtapasszal, de meg igy is fajt. Kinyitottam az ablakot, megcsapott a hideg, kegyetlenul hideg levego....
Osszepakoltunk, reggeliztunk (kave sajnos nem volt), aztan elindultunk. Nem tudom, minek koszonheto, de kb 1 km utan ereztem, hogy a butykom mar nem faj. Megtetteunk kb meg 1-2 km-t, es ugy ereztem, a terdem is jobb! Lehet, hogy a sok pozitiv energiat, amit felem kuldtetek, az segitett. Nagyon KOSZONOM! Mert mire Astorgaba ertunk (16 km), mar egyaltalan nem fajt a terdem, de a butykom sem!
Meg Astorga elott az ut dimbes-dombos volt, koves- es ez kifejezetten nem jo a terdnek, foleg lefele jonni a dombokon. Hosszu szakaszok, foldek mellett (de legalabb nem orszagut), es olyan hideg, hogy a leheletem is lattam, de tenyleg. Max 7-8 fok lehetett, volgyekben lehet, meg ennyi sem. Egyszer csak a semmiben feltunt egy pajta, amit atalakitottak egy pihenonek, de hippy stilusban. Van rola fenykeme, majd utolag feltoltom (most nem tudom megoldani a telefon-szamitogep kapcsolatot). Es mindez onkentes alapon, azaz ki ki annyi penzt ad, amennyit akar. Nagyon laza volt :)) Megittunk egy kavet, vegre, ettem egy banant is, egy-ket kekszet, es mar mentunk is tovabb megujult erovel Astorgaba.
Mar reggeltol arra gondoltam, hogy ma jul.16-a van. Ez a datum azert fontos, mert pontosan 1 evvel ezelott ezen a napon hazasodtak ossze Hanna szulei, es en lehettem a menyasszony tanuja. Szoval ma sokat gondoltam rajuk, mindharmukra, es csak remelni tudom, hogy jol vannak.
Astorgaban tizoraiztunk, kb 1 orat pihentunk, kozben megalltunk a patikaban gumifasliert, mert holnap mar eleg komoly szintkulonbseget kell megtennunk, megkezdjuk a hegyes szakaszt. Vegul nem jutottunk el El Gansoig. En birtam volna, ma kifejezetten jo fizikai allapotban vagyok, de mivel nem egyedul csinalom a Caminot, nem csak az en allapotomtol fugg, hogy mennyit megyunk. Es a tegnapi napbol kiindulva, jobb hamarabb megallni, tobbet pihenni, mint feleslegesen megterhelni magunkat. Santa Catalinaig az utolso szakasz igy is eleg nehez volt, mert mar del volt, iszonyatosan tuzott a nap, es megint minden arnyek, fa es menedek nelkuli uton kellett jonnunk kb 5-6 km-t.
Ez a Santa Catalina egy annyira kicsi tepelules, hogy meg csak egy kis uzletecske sincs, csak ket albergue (zarandokszallo). Mivel az egyik poloska gyanus volt, atjottunk ebbe a masikba, ez talan mentes poloskaktol. Mi voltunk az elsok itt, de most mar egy csomoan vannak, koztuk sok olyan, akivel mar valahol talalkoztunk. Ez a Camino tenyleg olyan, mint egy nagy csalad :) Van itt egy csalad, 2 gyerekkel, akik kb 8-10 evesek. Nagyon durva, hogy sokkal jobban birjak a zarandoklatot, mint a szuleik...
Amikor az apacaknal voltunk, az esti aldasnal feltette azokat a kerdeseket, amelyekre a zarandok keresi a valaszt: az 1. ez: Ki vagyok? Reggel a valaszom az volt, hogy fajdalom. Most mar nem, mostmar egyre jobban vagyok. Csak maradjon is igy.
Holnap megprobaljuk behozni a ma elmaradt 4 km-t. Majd jelentkezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése