Tehát kötőhártya gyulladással ébredtem, köntaktlencse helyett szemüvegben kellett gyalogolnom, ami akkor és azért baj, mert a gyulladásos szemnek kifejezetten árt a napfény, vagyis addig volt jó, míg köd volt, pára és nem fel nem kelt a nap. Télapó, a malagai és a madridi is akkor ébredt, amikor mi. Meg is beszéltük, hogy mennyire rossz volt az éjszaka, és, hogy Kimnek, Nordicnak és a hozzájuk hasonlóknak semmi keresnivalójuk a Caminon, és ha netán még egyszer összehozna velül a sors, inkább kint alszunk valahol, mert még az is jobb és pihentetőbb, mint az elmúlt éjszaka.
Kár, hogy az emberek mániája lett, hogy a fontosabb kilométerköveket összefirkálják... Szegény 100.km elég csúnya emiatt, de mi azért nagyon örültünk, hogy már 100 km alatt leszünk, és már több mint a táv kétharmadán, azaz 208 km-en túlvagyunk :)
Portomarín előtt volt egy elég meredek lejtő, amire már korábban felhívták a figyelmem, de meg kell mondjam, semmi köze az El Acebo-i térdgyilkos lejtőhöz. Ezt simán meg lehetett tenni, pláne, hogy nekem már 2 botom is volt. Portomarinban megálltunk egy utolsó kávéra. Mindenképp tovább szerettünk volna menni Gonzarba, ami szintén egy aprócska kis település, nagyobb valószínűséggel lesz szállásunk, de ami mindennél fontosabb, hogy 8 km-re közelebb leszünk Melidehez, ahová a következő, 10. napon szerettünk volna eljutni. A Portomarin-Melide távolság 42 km, ezért nagyon fontos volt legyalogolni ebből a távból 8-at, így is maradt 32,5 a 10.napra, a könyvem szerint pedig egy 3-as erősségű szakaszról van szó.
Az utolsó 8 km viszont borzalmas volt... a legrosszabb 8 km-k közé tartozik számomra. Ekkorra már tűzött a nap, nagyon meleg volt, de ami a legrosszabb, hogy szinte végig az út mellett, minden árnyék nélkül kellett gyalogolni. És a 8 km alatt semmi, de semmi nem volt az út mellett. Se egy bár, se egy benzinkút, se egy ház... A vizem már majdnem teljesen elfogyott, már alig vonszoltam magam (mert mindemelett ne felejtsük el, hogy kb 3-3,5 órát aludtam az előző éjjel). Nagyon nehéz volt. Már nem tudtam, mi az, ami fáj... minden fájt. De végül csak megérkeztünk. Megint az motivált, hogy, ha már ezt a 8 km-t megcsinálom, másnap már nem kell, ennyivel kevesebb vár ránk.
Olyan jó volt megérkezni, lezuhanyozni, megebédelni.... aztán persze mosni kellett, meg 3-szor körbejártuk a falut, mert olyan kicsi, hogy még fáradtan is 3-szor körbe lehet járni :) Olyan eldugott helyen van, hogy a szálláson még térerő sem volt, internet meg aztán pláne sehol :D Viszonylag gyorsan megtelt ez a szálló is. Ez azért furcsa, mert nem "hivatalos" végállomás vagy megállóhely a Caminon. Valószínűsítettük, hogy, aki Gonzarba megszáll, az másnap szintén Melideig megy majd, ezért úgy döntöttünk, hogy először a Camino alatt másnapra telefonon foglalunk szállást biztos, ami biztos. Melide ugyan nagy, de nagyon-nagyon sok zarándok itt száll meg, aminek 2 oka is van: ez az a város, ahol az Északi út és a Francia út találkozik, állítólag Melidében lehet kapni Spanyolország legfinomabb polipját, amit mindenki meg akar kóstolni. Mi is, persze :)
Végre jól aludtunk, zavaró körülmények nélkül. El sem tudtam képzelni, hogy a másnapra betervezett 32,5, ill. a rákövetkező napra betervezett 33 km-t hogy fogjuk bírni, de bíztam benne, hogy egy jó alvás után ez is menni fog. És ez volt az utolsó éjszakánk egy ilyen parányi kis településen, mindenféle civilizáció nélkül :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése