10.nap: Gonzar- Melide, avagy megkóstoltuk a világ legfinomabb polipját

Ennek a napnak a krónikája sem indulhat másképp, mint a többié: korán keltünk, azaz reggel 5-kor. Sajnos a szálláson nem volt lehetőség arra, hogy kávét ihassunk, erre a fontos "doppingra" a következő faluig várni kellett :)

Reggeli után azonban nekivágtunk az aznapi 32,5 km-nek. Még teljesen sötét volt, de már ekkor rengetek zarándok indult útnak, sokan a mi szállónkból. Ez azért volt jó, mert többen megvilágították az utat, és ezáltal jobban lehetett látni, de gondolom, ezt mindenki kikövetkeztette. A reggeli szakasz egy része út mellett ment, de a korai órákban ez nem annyira volt zavaró, egyrészt, mert nem volt hőség és tűző nap, másrészt pedig azért, mert a korai órákban még teljesen friss az ember (igen, reggel 6kor is lehet fitten gyalogolni a 10.napon :D).

Bevallom, hogy egész nap csak egy dolog járt az eszembe: ha megcsináljuk a betervezett szakaszt, akkor Melidében éjszakázunk, ahol a polip olyan híres, mint Szegeden a halászlé. És mivel én nagyon, de nagyon szeretem a polipot, igazán vágytam rá, hogy ezt is megkóstolhassam :)

Nem tudom, hogy miért, lehet, hogy tényleg a polip gondolata miatt, de valahogy elég könnyen megcsináltam a 32,5 km-t. Zenét hallgattam, ez is segített, és olyan gyorsan megérkeztünk Palas de Reibe, ahol a hosszabb tízórai szünetünket töltöttük, hogy el sem hittem, hogy már ott vagyunk. A könyvem szerint még egy falun át kellett (volna) mennünk, de ez a falu valahogy kimaradt, és már Palasban voltunk. Nem nagy eset ez a hely, de tudom, hogy akik nem mennek Melidébe, azok általában itt szállnak meg, vagy még 1-2 faluval mennek tovább. Kávézás és tízóraizás közben pedig ismét egy olyan családdal futottunk össze, akikkel már többször találkoztunk, de hát már sokszor mondtam és írtam, hogy a Camino egy nagy közösség, újra és újra találkozunk ismerős emberekkel.

Újult erőkkel, kicsit beállt izmokkal folytattuk utunkat. Már nem tudom, pontosan melyik kis falucskánál, de láttam egy annyira sántikáló lányt, hogy még ilyet nem láttam. Szegény egy fabottal próbált menni, de annyira lassú volt és annyira sántított, hogy nekem is fájt. De azért töretlenül haladt előre, csak persze sokkal lassabban, mint a többiek.

Melide ipari parkja jóval hamarabb kezdődik, mint a város. Általában nem szeretek gyártelepek közt gyalogolni, de most annyira örültem, hogy a város nevét látom a feliratokon... Tudtam, hogy a központ még messzebb van, de mégis jó volt a tudat, hogy már szinte ott vagyok.

Ééééés végre eljött a várva-várt pillanat!! Még mielőtt a szállásra értünk volna, utunkba került (és ez tényleg nem szándékosan történt, a sors akarta így) az egyik leghíresebb polipozó :))) Ugye mondanom sem kell, hogy úgy, ahogy voltunk - koszosan, büdösen- megálltunk ebédelni :D A polip mellé pedig természetesen Galiciában szinte kötelező egy jó pohár  Albariñót inni (isteni fehérbor). Pontosan olyan, nem, annál sokkal finomabb volt, mint amilyennek látszik.

Ebéd után átmentünk a szállásra. Egz jó zuhany és kisebb pihenő után pedig visszamentünk a zajos köspontba (Melide elég nagy város), és meglátogattuk a leghíresebb polipozót, a "Casa Ezequiel"-t, természetesen azért, hogy itt is megkóstoljuk a polipot. Személy szerint nekem jobban ízlett az ebédkor evett polip, de ez is isteni volt. A polip és az újabb pohár bor után pedig még egy cukrászdában is megálltunk :) Elmondhatom, hogy Melide minden elvárásomat felülmúlta, szívesen visszamennék ide (is).

Úgy mentem aludni, hogy, ha sikerült ez a 32,5 km, akkor másnap a 33 is menni fog. Aztán az a nap sokkal nehezebb volt, mint hittem, de ezt már akkor, aznap leírtam, így furcsa mód a blogban hátra kell menni, hogy időben előre haladjunk.

A végét pedig már ismeritek :)